|
Shakespeare, William
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér S tavaszi zápor fűszere a földnek; Lelkem miattad örök harcban él, Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg. Csupa fény és boldogság büszke elmém, Majd fáj: az idő ellop, eltemet; Csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; Arcod varázsa csordultig betölt, S egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak mit tőled kaptam s még kapok. Koldus szegény királyi gazdagon, Részeg vagyok és mindig szomjazom.
Rossz és jó
Felnézek az égre, látom a Napot, Szememben ezer könnycsepp ragyog, S ahogy arcomon lefolynak, Emlékek változnak. A jókat magával hívja a Nap, Ami rossz azt elsodorja egy patak, Így a rossz feledésbe vész, De a jót örökké őrzi egy kéz, Ha-e kéz kinyílik, Egy emlék felidéződik, És elszáll messze, Valaki más kezébe, De a nyoma megmarad, És örökké őrzi álmodat.
Vincenzo Cardarelli, Az ősz
Érződött jötte már az augusztusi szélben, zuhogó zokogás: záporozó szeptember didergés, rázkódás, eltévedt nap bukik a pucér és bús földre, már tova is halad, látatlan-lassan, hűvösen elballag; legjobb pillanatunk, a dőre, búcsúzik hosszan, végtelen időre.
Mellin De Saint-Gelais, Szonett
Nem rejt ölén annyi bárkát Velence, Bourg osztrigát, nyulat Champagne vidéke, Szavoja medvét s még Bretagne tehént se, nem ringat annyi hó hattyút a Themze,
nincs klérusnak annyi sok szerelme, Németországnak annyi véleménye, egy spanyol grandnak annyi büszkesége, s udvarnak annyi furfangos kegyence;
nem él annyi szörnyeteg Afrikában nincs annyi nézet egy köztársaságban, Rómában annyi búcsú ünnepen,
kereskedőnek kapzsisága, senki Sorbonne-i bölcsben annyi érv, amennnyi szeszély kedvesem fejében terem. |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!